Vásárlási feltételek

Eladó a Vevő megrendelésének megérkezését követően köteles Vevő részére a vásárlást elektronikus úton (e-mailben) visszaigazolni. A Felek közötti szerződés, figyelembe véve a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendeletben foglaltakat – a visszaigazoló e-mail megérkezésével jön létre.

  1. a) A web áruházban a rendelés elektronikus úton lehetséges! Azonban a telefonos kapcsolat felvétel is fontos abban az estben, ha az Eladó és Vevő kommunikációját ez megkönnyíti.( Információ a termékről, egyéb alternatívák) Barkácsboltunkban személyesen is vásárolhat.

 Arra is van lehetőség, hogy a megrendelt termékeket összekészítjük Önnek, Ön pedig az üzletben átveszi.

Az üzlet Szentesen, a Rákóczi Ferenc utca 51. szám alatt található.

Hosszított nyitva tartásunkkal segítjük a lakosság kiszolgálását.

Hétfőtől-péntekig:           7-17.30-ig    Szombaton 8-13 óráig tartunk nyitva.

  1. b) A web áruházban mindenki vásárolhat, aki elfogadja a jelen ÁSZF-t és magára nézve azt kötelező jellegűnek tekinti. Vevő a megrendelés feladásával kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételeket kifejezetten elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el, valamint tudomásul veszi, hogy fizetési kötelezettséggel járó rendelést adott le.
  2. c) A webáruházban regisztráció nélkül is lehetséges vásárolni. Az eladó csak akkor fogadja el a megrendelést, ha Vevő a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti.
  3. d) Az Eladót a Vevő által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, téves teljesítésért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
  4. e) A megrendelés megerősítésének visszaküldésével a Felek adásvételi szerződést kötnek egymással, melynek alapján az Eladó köteles a terméket a Vevőre átruházni és a terméket a Vevő birtokába bocsátani, a Vevő pedig köteles a vételárat megfizetni és a terméket átvenni.
  5. f) Az át nem vett csomag szállítási költségei a Vevőt terhelik, melyet szükség esetén az Eladó jogi úton érvényesíthet. Minden a Vevő által az Eladónak okozott kárt és az eljárás során keletkezett költségeket a Vevő köteles megfizetni.

  1. g) Az Eladó jogosult a regisztráció során megadott adatokat telefonon, vagy e-mailben egyeztetni.
  2. h) Az egyedi megrendelésre készült termékek, illetve a web shopon nem elérhető termékek elkészítési határideje minden esetben személyes megbeszélés igényel.
  3. i) A rendelésre készülő termékek elkészítése minden esetben a Vevő által Eladó részére a vételár legalább 50%-nak előre utalását követően veszi kezdetét (továbbiakban: Előleg). Az elkészült egyedi rendelés esetén, ha Vevő eláll a vásárlástól, az előleg nem kerül visszautalásra Vevő részére, ezzel biztosítva Eladó részére a felhasznált anyagok költségét.
  4. l) Eladó minden vásárlásról a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő számlát állít ki, mely szükség szerint tartalmazza a kiszállítás költségét is.

Rendelés menete

Vásárlás regisztráció nélkül

  1. A nyitó oldalt megnyithatja a házikó –ra kattintva.
  2. Termékismertetőből a főkategória látható. Ezen belől vannak az alkategóriák. Egy-egy termékkel több kategóriában is találkozhat.
  3. Ha itt megtalálta a keresett terméket, a fotóra kattintva megnyitja az áru dokumentumát. Akár több fotóból álló galériával, rövidebb-hosszabb ismertetővel, tájékoztatóval, kapcsolódó termékekkel és hasznos tippekkel segítjük az eligazodást. Esetleg ezzel megkönnyítve a választást, vásárlást.
  4. Ha azonos termékcsaládokat lát, pl.: csiszoló papír, görgős fiósksín…., a „Válasszon szemcseméretet”, vagy „Válasszon lehetőséget” kis fülecskére kattintva megnézheti a választékot. A kiválasztásnak megfelelően fog az ár is megjelenni.
  5. Az adott termékfotó mellett tájékoztatást kap a mennyiségi egységről.
  6. Írja be a kívánt mennyiséget. Db, pár, csomag, hosszúság cm-be, garnitúra, kilogramm, stb.
  7. Helyezze a kosárba a szükséges mennyiséget.
  8. Ha tovább szeretne vásárolni, kattintson: A vásárlás folytatása ablakra.
  9. Ha befejezte a vásárlást, a program elnavigálja a kötelező adatok megadásához. Kérem, gondosan ügyeljen arra, hogy adatait pontosan adja meg. Illetve céges vásárlás esetén elengedhetetlen az adószám megadása, ami nem azonos a magánszemélyek adóazonosító jelével. A szállítási adatok, cím pontosságán, elérhetőségen is múlhat az, hogy Ön zökkenőmentesen megkaphassa a csomagot.
  10. A csomagot a  futárszolgálat szállítja házhoz.

  1. Fizetés készpénzben, vagy bankkártyával lehetséges.

Vásárlás regisztrációval

A kötelezően megadott adatokon túl a REGISZTRÁLOK gombra kattintva Ön kap e-mailbe

egy ideiglenes jelszót.

 Ön ezt megváltoztathatja az előírásnak megfelelő karakterekkel.

 Előnye, hogy újabb vásárlás esetén nem kell újra beírni az adatokat.

FIÓKOM gomb megnyomásával betekintés nyerhet korábbi rendeléseibe.

FIZETÉS, BOLTBAN ÁTVEHETŐ TERMÉK.!!

Eladó a Vevő vételi ajánlatának (megrendelésének) megérkezését követően köteles Vevő részére a vásárlást elektronikus úton (e-mailben) visszaigazolni. Ez a visszaigazolás nem azonos az automatikus visszaigazolással. A Felek közötti szerződés azon visszaigazoló e-mal-el jön létre, amely azokat a megrendelt valós termékeket tartalmazza már, beleértve a Vevő által egyeztetett módosításokat, amelyek a tényleges adás-vétel tárgyát fogják képezni.

  1. c) A rendelés véglegesítéséhez:
  2. Ki kell tölteni az űrlapon szereplő adatokat (esetleges adatbeviteli hibák javítására a „MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE” gomb megnyomása előtt van lehetőség). Nem megfelelő szállítási adatok kiválasztásából fakadó, a valósnál kevesebbre kalkulált szállítási költség esetén az Eladó tájékoztatja és kötelezi a Vevőt a különbözet megfizetésre.

   FONTOS!

  1. A Web áruházban feltüntetett árak a raktáron lévő árukészletre vonatkoznak. Ha közben elfogyott a termék,az új rendelésnél az árak változhatnak. Kérem, ellenőrizze a visszaigazolást.
  2. Figyelmesen olvassa el, értelmezze és fogadja el az Általános Szerződési Feltételeket, valamit a szállításra és garanciára vonatkozó vásárlási feltételeket! Amennyiben kérdése van, vegye

fel a kapcsolatot a webshop üzemeltetőjével a „KAPCSOLAT” menüpontban található elérhetőségek

  1. e) Megrendelés után a rendszerünk automatikusan küld egy e-mailt, amiben jelzi, hogy rendelését rögzítettük.
  2. f) Rendelésének aktuális státuszváltozásairól informáljuk Önt. pl.: szállítás megkezdése, készlethiány.
  3. g) FIGYELEM: A szállítást olyan helyre kérje, ahol mindig tartózkodik valaki, aki tud a csomag érkezéséről.

Szállítási információk

A weboldalon megrendelt és készleten lévő terméket 3-5 munkanapon belül, utánvéttel az alább meghatározott cég fuvarozza ki a Vevő által a megrendelése során megadott szállítási címre. A készleten nem lévő, vagy a Vevő egyedi megrendelése alapján készült termékek szállítása külön egyeztetést követően történik.

Magyarországi szállítási cím esetén:

futárszolgálat viszi Önnek házhoz a csomagot.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a szállítási szolgáltató árváltozásai tekintetében előzetesen tájékozódjanak, ezen költségek időközbeni változásáért Eladó felelősséget nem vállal!

 Személyes átvétel:

Továbbá arra is van lehetőség, hogy a megrendelt termékeket összekészítjük Önnek, Ön pedig az üzletben személyesen átveszi.

Az üzlet Szentesen, a Rákóczi Ferenc utca 51. szám alatt található.

Hosszított nyitva tartásunkkal segítjük a lakosság kiszolgálását

                                                          

Hétfőtől-péntekig:                   7-17.30-ig

Szombaton                     8-13 óráig tartunk nyitva.

A nyitva tartást különböző körülmények egy-egy alkalommal megváltoztathatják. ( betegség, ünnepek, stb) Személyes vásárlás esetén fontos telefonon egyeztetni.  Tel.: 06/30/ 2714-324

Vásárló késedelem nélkül köteles meggyőződni arról, hogy a kiszállított áru mind mennyiségileg, mind minőségileg megfelel a megrendelésben meghatározottaknak.. Amennyiben Ön bármilyen sérülést, eltérést tapasztalna, a fuvarozó Vevő kérésére köteles tételesen átadni az árut és a helyszínen dátummal, aláírással ellátott kárfelvételi jegyzőkönyvet felvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem tudunk elfogadni!

Kérjük, ügyeljen az adatok pontos megadására, hogy a rendelésfelvétel, kiszállítás zökkenőmentesen történhessen. A pontatlanul vagy hiányosan leadott rendelési adatokért a megrendelő vállalja a felelősséget.

Jótállás, garancia

Az Eladó azért vállal felelősséget, hogy eladáskor hibátlan terméket ad át a Vevőnek. Az áru egy része eredeti csomagolásban lesz postázva. Azonban vannak olyan termékek, amelyek külön mennyiségi kiskiszerelést igényelnek. A kedvezőbb árfekvés miatt tasakosan vannak csomagolva. Ezen termékek elkülönítése az Eladó feladata.

Törekszünk környezetünk megóvására.

Újrahasznosítás jegyében felhasználjuk azokat a csomagoló anyagokat, amelyek rendelkezésünkre állnak saját beszállítóinktól.                .       

Ha a megrendelt termék hibás, úgy a Vevő ezt telefonon vagy  e-mailen jelezheti az Eladó felé.

Amennyiben a reklamáció nem jogos, az Eladó a terméket visszajuttatatja Vevő részére, ennek postai költsége Vevőt terheli. Nagyon fontos, hogy a hibásnak vélt zárszerkezetet NE próbálják meg házilag javítani. Az, amit a vásárló hibának vél, többségében a nem hozzáértés miatt van. Kérje segítségünket!                                        

Ezzel kapcsolatban kiemelten kell kezelni a zárakat, többpontos zárakat és a kilincseket. Rendelésnél kérem, legyen körültekintő!

Szavatossági jogok elvesztését eredményezik az alábbi esetek:

A termék nem rendeltetésszerű használata, így különösen:

  • túlzott terhelés;
  • szakszerűtlen tisztítás; tárolás
  • termék átalakítása;
  • erőltetett használat
  •  házilagos javítás;
  • a zárszerkezetek hibás vagy gondatlan kezeléséből eredő törés vagy sérülés esetén.
  • figyelmetlen-felelőtlen munkavégzés
  • helytelen, nem célszerű szerszámhasználatra

A garancia nem terjed ki a természetes elhasználódásra, a vásárlás után keletkezett sérülésekre.

A nem rendeltetésszerű használatból eredő károk megfizetése a vásárlót terheli.

További felvilágosítás

Az Eladó online ügyfélszolgálata a látogatók rendelkezésére áll minden adatvédelemmel és a webshop használata során felmerülő egyéb kérdéssel kapcsolatban is. Az ügyfélszolgálat elérhetőségeit a „KAPCSOLAT” menüpont alatt tekintheti meg.

Panaszkezelés

 Vevő a weboldal működésével, a megrendelésekkel kapcsolatos kérdéseivel és esetleges panaszaival a „KAPCSOLAT” menüpontban  megadott elérhetőségeken keresheti meg Eladót, telefonon munkanapokon 9-17 óra között.

                                                          

Amennyiben Vevő a panasz kezelésével nem ért egyet vagy Eladó részéről a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, Eladó haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról. A jegyzőkönyv másolati példányát Eladó legkésőbb a panasz elbírálását tartalmazó érdemi válaszához mellékelve küldi meg az Ügyfél részére.

Eladó a telefonon és e-mailben tett panaszokat egyedileg kezeli és nyilvántartja.

Eladó a Vevő által szóban tett vagy a Vevő álláspontja szerint Eladó által nem kielégítően kezelt panaszokra, valamint az írásban tett panaszokra azok beérkezését követő 30 (harminc) napon belül érdemben válaszol.

Vevő Eladóval szemben fennálló, jelen ÁSZF-ből eredő jogvitáit peres, továbbá más jogi úton is érvényesítheti, valamint jogosult Eladó székhelye szerint illetékes, Békéltető Testület eljárását kezdeményezni.

Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Fax száma: (62) 426-149
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;